Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok

Simon apostol vagy Szent Simon (1. század – 80 körül) a Názáreti Jézus egyik apostola volt. Életéről nem sok tudható: a Biblián kívüli hagyomány szerint Jézus mennybemenetele után Egyiptomban, majd Júdás-Taddeus apostollal együtt Perzsiában hirdette az evangéliumot. Az 1. század második felében lett vértanú, valószínűleg Perzsiában.

Simon Kánából származott, és a zélóta (túlbuzgó, fanatikus) nevet is viselte. A Biblia keveset ír róla, annál többet tud az ókeresztény hagyomány. A Bibliában az apostolok felsorolásakor szerepel az ő neve is. Az őskeresztény hagyomány egy része azonosnak tartja Simonnal, Kleopás fiával, más része nem.

Az életéről egymásnak ellentmondó hagyományok vannak.

Egy hagyomány szerint Egyiptomban, Líbiában és állítólag a Brit-szigeteken hirdette az evangéliumot, majd Júdás-Taddeus apostollal Perzsiába – és talán Örményországba – ment.

Simon és Judás-Taddeus egy ízben megvédtek egy ifjút, akit alaptalanul azzal vádoltak, hogy elcsábított egy leányt.

Miután bejárták már az egész országot, eljutottak egy városba, melynek népét ellenségeik feltüzelték ellenük. A két apostolt elfogták és a pogány templomba hurcolták. Akkor megjelent nekik az Úr angyala, és mindkettőjüket választásra szólította fel: vagy azonnal meghalnak mind, akik ellenük támadtak, vagy ők lesznek vértanúk. Mindketten a vértanúságot választották, de csodajelet kértek, hogy megtérjenek az emberek. Azt kérték, hogy csillapodjon le a tömeg dühe, és mindegyik gonosz lélek zúzza szét a saját bálványát. Mikor a bálványképek mindenki szeme láttára darabokra törtek, a pogány papok rárohantak az apostolokra, és megölték őket Szuanir városában. Más forrás szerint mindkettőjüket együtt kettéfűrészelték, vagy Júdás és Simon visszament Jeruzsálembe, ahol Júdást bottal agyonverték, Simont pedig darabokra fűrészelték. Haláluknak időpontja valószínűleg 80 körül volt. Más forrás úgy tudja, hogy 47. július 1-én hunytak el, miután 13 évig működtek együtt.

Simon és Júdás apostol ereklyéi több helyre, így Rómába is eljutottak, és ma a Szent Péter-bazilikában vannak elhelyezve.

Vértanúságának eszköze folytán a favágók tekintik védőszentjüknek, és gyakorta fűrésszel ábrázolják. Ezért különösen a favágók tisztelték védőszentül, de Júdás-Taddeussal együtt a kőművesek, tímárok, vésnökök védőszentje is.

Júdás apostol vagy Szent Júdás Taddeus (1. század) Jézus tizenkét apostolának egyike volt.

Életéről nagyon keveset lehet tudni. A Biblia külön kiemeli, hogy Judás nem azonos Iskarióti Júdással (Jn 14:22). Lukács evangéliuma Judas Jacobi, Márk evangéliuma pedig Júdás Taddé néven említi. Léteznek olyan Máté evangéliuma kéziratok, ahol Judas Lebbeus néven szerepel. Tádé apostol anyja Mária Kleofe volt, aki közeli rokona, valószínűleg unokatestvére volt Jézus anyjának, Máriának. Leveléből kiderül, hogy az ifjabb Jakab apostol testvére.

Az Újszövetség mindössze annyit jegyez még meg róla, hogy egy alkalommal kérdést intézett Jézushoz (Jn 14:22). Eszerint Jézus korában élt Edesszában egy Abgár nevű, istenfélő király. Abgár hallott Jézus tetteiről, és levelet intézett hozzá, melyben többek között ez állt: ,,Jöjj el hozzám, és segíts betegségemen! Hallottam arról is, hogy a zsidók zúgolódnak ellened, és üldöznek. Ezért jöjj hozzám! Igaz, hogy csak egy kis város felett uralkodom, de ez a város tisztességes, és neked meg nekem elég lesz.” Jézus levélben válaszolt neki, és azt írta, hogy neki Jeruzsálemben kell teljesítenie a küldetését, de később majd egy tanítványát elküldi. Jézus mennybemenetele után Tamás apostol teljesítette is az ígéretet azzal, hogy Júdás apostolt Edesszába küldte. Ő megjelent Abgár király előtt, bemutatkozott, hogy Jézus tanítványa miközben mennyei fény sugárzott az arcáról. A király azonnal boldogan megvallotta hitét az Isten Fiában, az apostol pedig fogta a magával hozott kendőt, amelyen Jézus arca volt látható (Mandylion), betakarta vele a leprában szenvedő király arcát, és az mindjárt visszanyerte egészségét.

Az edesszai megtérés után Júdás Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrátesz folyók vidékén (a mai Irak területén) hirdette az evangéliumot, majd Simon apostollal Perzsiába ment téríteni. Itt több csodát vittek végbe ketten: A legenda szerint együtt is lettek vértanúk. Testét feltehetően Jeruzsálemben temették el.

Hégészipposz 2. századi ókeresztény író beszámol arról, hogy Júdás apostol két unokája az 1. század végén még Palesztinában lakott, és némelyek feljelentették őket Domitianus római császárnak, mint Dávid királyi házából származókat. A császár maga elé idéztette őket, és megkérdezte, hogy igaz-e királyi származásuk? Miután a leszármazottak igennel feleltek, a császár a vagyonuk iránt érdeklődött. A két unoka elmondta a császárnak, hogy összesen 9000 dénár értékű vagyonuk van, de 39 plethra (kb. 17 kataszteri hold) föld formájában. Elmondták azt is, hogy földművelésből élnek, és becsületesen fizetik az adót, majd megmutatták a császárnak a fizikai munkától kérgessé vált tenyerüket. A császár ekkor Krisztus királyságáról vallatta őket, a leszármazottak pedig elmondták, hogy Krisztus országa nem földi, hanem angyali és mennyei; és az utolsó ítéletkor fog eljönni. Miután Domitianus meggyőződött róla, hogy Krisztus királysága és követői nem fenyegetik birodalmát, szabadon engedte a leszármazottakat.

 A hagyományos keresztény nézet szerint Júdás volt a szerzője az Újszövetségben lévő rövid levélnek, amely az ő nevét viseli (Júdás, Jézus Krisztus szolgája és Jakabnak testvére). Újabb megközelítések a levél keletkezését a 2. századra helyik. Létezett azonban Judásnak egy evangéliuma is, amely mára elveszett. Ezt – megkülönböztetendő az Iskarióti Judás evangéliumától – Taddeus evangéliuma néven tartják számon.

Ünnepüket a Szent Jeromos-féle Martirologium október 28. napjára teszi. Rómában a 9. századtól ünneplik őket.