Szent László király

I. László vagy Szent László (Lengyel Királyság, 1040 körül – Nyitra, 1095. július 29.) 1077-től 1095-ben bekövetkezett haláláig magyar király és horvát király. I. Béla király és Richeza királyné másodszülött fia. Nevéhez fűződik a magántulajdon védelmének megszilárdítása és az első magyar szentek avatása. Őt magát is szentté avatták 1192-ben, és kivételes fizikuma miatt nevezik az „Isten atlétájának” is.

Géza halála (1077) után hívei László mellé álltak, és őt tették meg királynak. Salamon IV. Henrik segítségével ellenállt; László az invesztitúraharcban IV. Henrik ellenfeleit támogatta. Salamon 1081-ben lemondott, de utána mégis megpróbálta visszaszerezni a koronát. Emiatt László bebörtönözte, de két évvel később a szentté avatások alkalmával szabadon engedte. A sorozatos belviszályok után Lászlónak helyre kellett állítania a közbiztonságot, a lopást és rablást csonkítással vagy halállal büntette. 1091-ben elfoglalta Horvátország legnagyobb részét, ami a középkori Magyar Királyság terjeszkedésének kezdetét jelentette. Keleten legyőzte a kunokat és a besenyőket, amivel a keleti határokat 150 évre bebiztosította. Az utolsó években éppen a horvát hódítás miatt romlott meg a kapcsolata a Szentszékkel, mert a pápa a saját hűbérbirtokának tekintette a megszerzett horvát területet, de ezt László nem ismerte el.

A legendák kegyes lovagkirályként mutatják be, mint a késő lovagkori lovagi eszmény megtestesítőjét. Népszerű szent Magyarországon és a környező országokban, sok templomnak ő a védőszentje. A szentté avatott királyhoz több, a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi emlék köthető. Ilyen például a győri bazilikában található Szent László-herma, továbbá jobbja, amit a dubrovniki ferences kolostorban őriznek.

Uralkodása idején alakultak ki a királyi szertartásrend alapjai, ez hozzájárult a Magyar Királyság központosított államhatalma megerősödéséhez, és e protokollrendszer később a nemzeti identitás egyik alapkövévé vált.

1083-ban szentté avattatta az államalapító István királyt, valamint annak fiát, Imre herceget, Gellért püspököt és két zobori remetét, Andrást és Benedeket. István király szentté avatása mutatta nagylelkűségét és pragmatikusságát, hiszen ő vakíttatta meg László király nagyapját, Vazult. Eljárása erősítette külpolitikai koncepcióját, miszerint Magyarországot szentjei révén méltó hely illeti meg a keresztény államok közösségében. Egy nem sokkal korábban alapított apátságban helyeztette el István király ereklyéjét, a csodálatos módon épen maradt Szent Jobbot, ez a Szentjobbi apátság. Salamont a szentté avatások alkalmából bocsátotta szabadon, mivel a legenda szerint anélkül István király koporsója nem nyílt fel.

Annak ellenére, hogy a német-római császárral szemben a pápákat támogatta, I. László számos egyházügyi kérdésben VII. Gergely pápa reformtörekvéseivel ellenkező intézkedéseket hozott. Nem ismerte el a pápa hűbéruraságát Horvátországban. László egészében véve gregoriánus elvektől eltérően, Istvánhoz hasonlóan, a magyar egyház vezetőjének tekintette magát.

Mindemellett I. László adományaival, új alapításaival és a püspöki szervezet továbbfejlesztésével gyarapította és erősítette a magyarországi egyházat. Jórészt az ő bőséges adományainak köszönhető a középkori magyar egyház gazdagsága, anyagi jóléte. Nagyvonalú bőkezűsége későbbi népszerűségének egyik fő forrása lett a papság körében. Az általa létesített egyházak közül a Szentjobbi apátságot a Berettyó-folyó vidékén Szent István tiszteletére szentelték fel, a szent király jobbkezének őrzése céljából. A felszentelésen a királyi család mellett megjelent a pápai követ, Teuzo és a franciaországi Saint Gilles monostor vezetője, Odilo apát is. Az ő részvételét az magyarázza, hogy a király a somogyvári monostort szervezetileg a francia anyakolostor alá helyezte. A korai magyar-francia szellemi kapcsolatok egyik szilárd támpontja lett hosszabb időre a somogyvári Szent Egyed kolostor, hiszen lakói még a 13. század elején is csak franciák lehettek.

A források szerint László erős, hatalmas termetű férfi volt, aki „a többi ember közül vállal kimagaslott”. Nagy testi erejét még ötvenéves kora körül is megőrizte. A harcban való jártassága, a csatákban mutatott személyes bátorsága következtében fokozatosan vált egyre népszerűbbé. A lovagkirályt kiemelkedő fizikai adottságai miatt nevezik Isten atlétájának is. A kiváló katonai erények mellett Hartvik püspök már Könyves Kálmán idején elismerően írt László erkölcsösségéről, erényességéről és mély vallásosságáról.

A középkori László-kultusz kibontakozásához a döntő lökést III. Béla adta meg, aki 1192 júniusában III. Celesztin pápa jóváhagyásával szentté avatta I. Lászlót. Ennek nyomán a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód őt tekintette példaképének.

A népét győzelemre segítő László kultusza tovább élt a későbbi korokban is. A nehéz háborús időkben a nép László királytól várt és remélt segedelmet; a magyar katonák László nevét kiáltozva rohantak a törökre. Testi és lelki képességei miatt a római katolikus egyház csodatévő harcos szentet is tisztel benne amellett, hogy a magyar történelem sikeres országépítő uralkodója volt, aki kemény kézzel szilárdította meg a legyengült államot, másrészt pedig a német terjeszkedéstől, a pápai hűbértől és a keleti nomád népek pusztításaitól egyaránt megvédte országát és biztosította a független magyar állami létet. Minden időkre eszményképévé vált az erényekben dús és a tetteiben évszázadokra előre cselekedni tudó országvezetőnek.

A szentté avatott királyhoz több a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi emlék kötődik. Ilyenek például: hermája a koponyacsonttal, ereklyéje az állkapocscsonttal, ereklyéje jobb karcsontjával, ereklyéje bal karcsontjával, további csontjai, melyek az elmozdítható fedelű díszes mennyezetes kőkoporsójában voltak elhelyezve, ereklyés aranylánca, hosszúkás zafírkővel ékesített aranygyűrűje, halotti leple, melybe szentté avatásakor földi maradványait helyezték, kétélű csatabárdja és ezüst kürtje.

A legismertebb ereklyéi a koponyáját tartalmazó ezüst mellszobor alakú tartó, ami 1861 óta látható a győri bazilika Hédervári kápolnájában. Az ebben őrzött maradványokat 2022-ben a Szegedi Tudományegyetem kutatói archeogenetikai módszerekkel, a korábban megtalált III. Béla király DNS-mintája segítségével I. László király maradványaiként azonosították.

Nagyváradon a római katolikus székesegyházban látható a nyakszirtcsontjából készített ezüst herma, jobbját pedig Dubrovnikban a ferences kolostorban őrzik.