IX. (Szent) Lajos (Poissy, 1214 vagy 1215. április 25. – Tunisz, 1270. augusztus 25.) Franciaország királya (1226. november 8-tól haláláig), VIII. (Oroszlán) Lajos és Kasztíliai Blanka fia, Anjou Károly szicíliai király fivére és III. (Merész) Fülöp francia uralkodó édesapja volt.

Szent Lajos testesítette meg a keresztény lovagkirály eszményét: két keresztes hadjáraton is részt vett; heroikus erőfeszítésének és állhatatosságának köszönhetően hamarosan szentté avatták. Uralkodása alatt katonailag, gazdaságilag és kulturálisan is Franciaország volt Európa vezető hatalma. A király gyóntatója, Robert de Sorbon alapította meg a Sorbonne-t, felépült a Sainte-Chapelle, és a király udvarában gyakran megfordult Aquinói Szent Tamás is. Lajost sokan már életében szentként tisztelték, és több uralkodó is elismerte kivételes helyzetét, amikor őt kérték fel vitás ügyeik rendezésére. Már fiatalon nagy kegyességről tett tanúbizonyságot: egyszerűen öltözködött, gyakran juttatott adományokat az ispotályoknak, sőt előfordult, hogy maga mosta meg a szegények és betegek lábát.

Lajos mélységesen hívő keresztény volt. 1244-ben súlyosan megbetegedett, és megfogadta, hogy amint lehetősége nyílik rá, keresztes hadjáratra indul. Az ország irányítását édesanyjára bízta, aki ismét régens lett. A VII. keresztes hadjárat vitézei először Ciprusra hajóztak, majd 1249-ben Egyiptomra támadtak. Június 8-án bevették Damiettát, majd 1250 februárjában megkezdték a kairói utat védő Manszúra erőd ostromát. Skorbut és vérhas tizedelte a sereget, amely áprilisban megkezdte a visszavonulást. Ekkor valaki elhíresztelte a seregben, hogy Lajos megadta magát, mire a sereg nagy része kapitulált, és az arabok a királlyal együtt fogságba ejtették őket. Lajos feleségére, Provence-i Margitra bízta a had vezetését, majd az anyja által összeszedett hatalmas sarc fejében 1250 májusában katonáival együtt kiszabadult.

A hazatérő király meggyőződése volt, hogy az országában elharapózott, Istennek nem tetsző bűnök miatt kellett kudarcot vallania seregének, ezért átfogó reformokba kezdett. Szigorú büntetéseket szabott ki a prostitúcióra és a káromkodásra, fellépett a szerencsejátékok és az uzsora ellen. Megkezdődött az önkényeskedő, jogtalanságokat elkövető hivatalnokok és tisztviselők felelősségre vonása, hatalmuk korlátozása.

Az új keresztes háborúra készülődő Lajos igyekezett minden európai ellenségeskedés végére pontot tenni. Második keresztes háborúját 1270-ben nem Egyiptom, hanem a mai Tunézia felé indította. A VIII. keresztes hadjárat célja eredetileg a Szentföld lett volna, ahol a mongolok is segítséget ígértek a keresztényeknek, de Lajos inkább a tuniszi Musztanszír emír ellen vonult. A hőség és a járványok ugyanis súlyos károkat okoztak a hadseregnek. Maga Szent Lajos vérhast kapott, és bele is halt.

Ereklyéinek egy részét Tunéziában temették el, ahol ma is látható Szent Lajos sírja. Más maradványok a palermói bazilikában találtak nyughelyre. A holttest nagy részét a Saint-Denis-székesegyházban helyezték nyugalomra, de ezek a maradványok a 16. század végének vallásháborúi közben eltűntek. A szigorú keresztény életelvek alapján élő királyt sokan már életében szentnek tekintették, de csak 1297-ben kanonizálták.

Ő az aranyművesek, borbélyok, cukrászok, desztillátorok, divatkereskedők, ékszerészek, épületmunkások, fegyvergyárosok, fegyverkovácsok, fodrászok, frissítőárusok, gipszöntők, gombkötők, hajómunkások, kalmárok, kárpitosok, kefekötők, kőfaragók, ötvösök, paszomántosok, selyemgyárosok, szabók, tűzijátékárusok, vaskereskedők védőszentje. Pestis ellen kérik oltalmát.