Szent János apostol

János apostol, katolikus körökben Szent János evangélista (kb. 6 – kb. 100) a tizenkét apostol egyike. A korai egyházatyák szerint ő volt a legfiatalabb tanítvány, túlélte a többi apostolt és az egyetlen közülük, aki természetes halált halt. A keresztény hagyomány őt azonosította a János evangélium, a három János-levél és a Jelenések könyve szerzőjeként, azonban a modern Biblia-kutatók között kisebbségben vannak, akik támogatják ezt a nézetet, a többség szerint egyik művet sem az apostol írta.

A galileai Betániából származott, apja, Zebedeus halász volt. János bátyjával, Jakabbal apja mesterségét folytatta. Anyja, Szalómé, Jézus követői közé tartozott. Keresztelő János fellépésekor a tanítványa lett, majd a Keresztelő tanúságtétele után Andrással együtt Jézushoz csatlakozott. Jézus a többi tizeneggyel együtt apostolává választotta, valamint Péter és Jakab mellett őt is megkülönböztetett bizalmában részesítette. Pál apostol levelében a jeruzsálemi egyház három alappillére egyikének nevezi. Jelen volt Jézus színeváltozásánál, az utolsó vacsoránál Jézus mellett foglalt helyet, és az apostolok közül csak ő kísérte el Krisztust a Golgotára. A kereszt alatt Jézus az ő gondjaira bízta édesanyját, Máriát. Jézus feltámadását követően az asszonyok híradása nyomán Péterrel együtt futott az üres sírhoz, hogy megbizonyosodjon mestere feltámadásáról.

A Szentlélek eljövetele után a hagyomány szerint Szűz Mária haláláig Jeruzsálemben maradt, s ott a környéken és Szamáriában apostolkodott. A hagyomány szerint Pál halálát követően Epheszoszban folytatta életét és ő tanította a második apostolnemzedék több jelentős képviselőjét: Pápiász hierapoliszi, Polikárp szmirnai, Ignác antiókhiai püspököt. Domitianus császár Pátmosz szigetére száműzte. Nerva uralkodása alatt visszatért Epheszoszba, és már közel százéves lehetett, amikor Traianus uralkodásának idején meghalt, az apostolok közül egyedüliként természetes halállal.

A negyedik evangélium, mivel vallási üzenete jóval magasabb szintű a szinoptikus evangéliumokénál, amelyek pedig az általánosan elfogadott datálás szerint az I. század utolsó harmadában keletkeztek, minden valószínűség szerint ennél későbbi eredetű. Az egyházatyák szintén valamikor a II. század közepe táján említik először Jánost, így a leginkább alátámasztható becslés szerint János evangéliumának a teljesen megszerkesztett változata Kr. u. 100 és 110 között készülhetett el. A keletkezés helye a hagyomány szerint az Égéi-tenger partján fekvő kis-ázsiai Epheszosz városa.

A szöveg maga sehol nem említi a szerző nevét, a hagyományos „János evangéliuma" cím későbbi írnokoktól és másolóktól származik. Az evangéliumban egyedül a 21. fejezetben található utalás a mű meg nem nevezett szerzőjére: a „tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus”. Az egyházi hagyomány feltételezése szerint a kifejezés János apostolra vonatkozik. A 21. fejezet azonban nem része az eredeti evangéliumnak, utólag csatolták a mű eredeti lezárása után. A szerző azonosítása nem az evangélista kezétől származik, azt egy harmadik személy fűzte a szöveghez: „Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága.”