Szent Domonkos

Szent Domonkos (Caleruega, 1170–1175 körül – Bologna, 1221. augusztus 6.) középkori római katolikus pap, a Domonkos-rend megalapítója és névadója volt. A katolikus egyház szentje; 1234-ben kanonizálta IX. Gergely pápa. A csilla-gászok és természettudósok védőszentje.

A kasztíliai Caleruegában született, a tudósítások szerint módos családban. Nevét a Kasztíliában nagyon tisztelt Silosi Szent Domonkos után kapta. Palencia iskolájában végezte igen eredményesen tanulmányait. Egy éhínség alkalmával állítólag minden vagyonát szétosztotta a szegények között, még értékes kéziratait is.

1196-ban belépett az osmai székesegyház kanonokjai közé, és 1201. január 13-án a káptalan alperjelévé tették. 1203–1204 és 1204–1205 között két diplomáciai küldetésen vett részt, melyek keretében VIII. Alfonz kasztíliai király trónörököse, Ferdinánd számára kértek feleséget Dániából, ám mire elvitték volna a meny-asszonyt, az meghalt. Domonkos a küldetésen Acebói Diego, az osmai püspök kísérője volt, és miközben átutaztak Dél-Franciaországon, szembesültek az albigens eretnekség elterjedtségével. 1206-ban hazatérésük előtt Rómába utaztak, ahol Domonkos kérte III. Incét, hogy engedje keletre a kunokat téríteni. Az egyházfő erre nem adott engedélyt, viszont Domonkos kiválóan kamatoz-tathatta prédikátori képességeit a hazafelé vezető úton.

Domonkos 1206–1215 között az albigensek között maradt prédikálni Languedoc-ban és Toulouse vidékén Fulco püspök támogatásával. Diego, az osmai püspök egy ideig vele maradt, mindenben támogatva munkáját, ám végül teendői vissza-szólították székhelyére, ahol még 1206-ban meghalt. Ugyanez év december 17-én a pápa jóváhagyta missziós módszerüket, mely az addigi egyházi kísérletek-kel szemben arra épült, hogy maguk a prédikátorok krisztusi szegénységben ténykedtek. Sikerüket jól jelzi, hogy alig tíz nap múlva, december 27-én egy prouilhe-i (ma Fanjeaux) női közösség kérte fel Domonkost arra, hogy segítsen megszervezni az életüket. Domonkos a Szent Ágoston regulája alapján álló kolostorrá szervezte a prouilhe-i társaságot.

Bizonyos források szerint az albigens keresztes háború idején a hadjárat katonai vezetőjének, Simon de Montfortnak lett első számú segítője. Erre vonatkozóan másodlagos források állnak rendelkezésünkre, miszerint Montfort 1214-ben Domonkosnak adományozta egy elfoglalt város bevételeit. Bizonyos, hogy 1214-ben Toulouse polgárai három házat adományoztak Domonkosnak, ezekben alakult meg később a Domonkos-rend, mivel az eredetileg kiszemelt városban, Carcassonne-ban ellenséges érzülettel viseltettek iránta a polgárok.

1213-ban Carcassonne püspökének segédjeként tevékenykedett. Térítőmunkája során Fulco püspök plébániához juttatta, hogy fenntarthassa magát, és az 1215. április 19-én megalakuló első prédikátorközösséget is ő hagyta jóvá. Bár a IV. lateráni zsinat abban az évben megtiltotta az új rendek alapítását, III. Ince pápa kivételt tett Domonkos prédikátorai esetében, és felajánlotta nekik a regulavá-lasztás lehetőségét. Domonkos és a fráterek Hippói Szent Ágoston szabályzata mellett döntöttek 1216-ban. Domingo de Guzmán eretneküldöző tevékenységét az általa alapított rend szerzetesei folytatták, s tették ezt olyan eredményes-séggel, hogy 1227-ben a Laterán a domonkosokat kifejezetten ezzel a feladattal bízta meg. A Római Katolikus Egyház tanítóhivatala sokat köszönhet Domon-kosnak, hisz nemcsak az eretnekek visszatérítésében, hanem a keresztény hit tartalmának, tanításának s továbbadásának a konzekvens és normatív jellegét is felügyelték, s ennek megfelelően hitvédelmi munkában is oroszlánrészt vállaltak a domon-kosok.

A hithirdetők már III. Honoriusztól, Ince utódától kérték és kapták jóváhagyá-sukat. Először 1216. december 22-én az ágostonos regula által szabályozott életvitelt, 1217. január 21-én pedig a prédikációs tevékenységet hagyta jóvá. Ezzel megszületett az Ordo Fratrum Praedicatorum (O.P.), azaz a Prédikátor Testvérek Rendje, közismert nevén a domonkosok szerzetesi közössége.

Domonkos hátralevő idejét utazásokkal és a rendje megszervezésével töltötte. 1218-ban még Assisi Szent Ferenccel is találkozott, bár esetleges megbeszé-lésükről közelebbit nem tudunk. 1219-ben Toulouse-ban, Párizsban és Bologna városában tett látogatást. Ez utóbbiban tartották meg 1220 májusában a Domonkos-rend első nagykáptalanját, ahol elfogadták koldulórendi alkotmá-nyukat. Ezt követően pápai megbízást teljesítve Róma városába utazott, megre-formálta a városi apácaközösségeket, és 1221. február 28-án megalapította az ezeket egybegyűjtő, Szent Sixtusról (San Sisto) elnevezett zárdát.

1221 májusában megtartották a II. nagykáptalant Bolognában, majd ezt köve-tően Domonkos észak-itáliai prédikálóutat tett. Augusztus 6-án Bolognában érte a halál. Rendházában temették el. Rendje élén a prédikátor testvérek történe-tének kezdeteit – így részben az ő életét is – írásba foglaló, Párizsban megismert Szászországi Boldog Jordán követte.

Domonkost 1234. július 3-án avatta szentté korábbi barátja, IX. Gergely pápa. A források szerint számos csoda kötődött hozzá mind életében, mind halála után: nyelveken szólt, kenyeret szaporított, holtakat támasztott fel, betegeket gyógyí-tott. A hagyomány szerint a gonosz többször is megkísértette, de Domonkos mindannyiszor meghátrálásra kényszerítette.

Ünnepét augusztus 8-án tartja a katolikus egyház. Rendszerint a domonkosok fehér öltözetében (habitus) és fekete köpenyében (cappa) ábrázolják, melyet csillagok díszítenek; feje körül aureola, kezében könyv látható.