Szent András apostol

András apostol vagy Szent András (? – 70 k.) a kereszténység szerint egyike volt a tizenkét tanítványnak, akik szem- és fültanúi lettek Jézus földi művének, majd vértanúságot szenvedtek. A Galileából származó András testvére volt Simon Péter, akit Jézus az egyház alapjává tett meg. András Isten-keresésére jellemző, hogy a Jézus szolgálatát előkészítő utolsó próféta, Keresztelő János tanítványává szegődött, majd miután szolgálata csúcsán Keresztelő János rámutatott az „Isten Bárányára” (Jézusra), András azonnal Jézus követője lett. Testvérét, Pétert is András vitte Jézushoz, s míg András a maga elhatározásából akart Jézus tanítványa lenni, addig Pétert Jézus szólította fel erre a szolgálatra. Így a két testvér otthagyta a halászéletet és háromévnyi tanítványságot vállaltak, utána pedig életük végéig tanúságot tettek szerte a világon, és Jézus Krisztus mellett életük árán is kiálltak.

Az evangéliumokban András apostol a józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, tettre kész tanítvány képét jeleníti meg, s ezen természete a legendákban fennmaradt élettörténetében is kirajzolódik. Apostoli gondolkodása és tettrekészsége leginkább a kenyérszaporítás csodája alkalmával tűnik ki. Kulturális nyitottságát pedig akkor érjük tetten, amikor a Júdeában örökké fennálló idegengyűlölet ellenére szívélyes az idegen görögökhöz, ugyanis meghallgatja kérésüket, és azt tolmácsolja is Jézus felé.

Jézus feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti, Örményországban és Kurdisztánban. Szolgálatának eredménye, hogy a világon először Örményországban lett államvallás a kereszténység. Nyitottságának, megértő szemléletének köszönhetjük talán, hogy a különböző kultúrákban is képviselni tudta Jézus Krisztus evangéliumát, magára véve az adott kultúrát, és annak a népnek a hagyomány-elemeit használva adta tovább a jóhírt. Ennél hatékonyabb misszionáriusi módszer azóta sem létezik.

Csak ennek tudjuk tulajdonítani azt a soha felül nem múlt tettét, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső életükbe, miután átlépte a Dunát. A „szkíta erkölcs” és a „szkíta törvény” igen híresek voltak az ókorban, s ma már azt is tudjuk, hogy elképesztően szervezett társadalmú, magas kultúrát művelő ősi és hatalmas nép volt. De András nem csak hogy az országukban telepedhetett le egy időre, hanem komoly mértékben részt vett Szkítia vallási életének alakításában is. Nem írnak róla sokat, pedig megilletné a dicséret az apostolt, hogy András ezzel egyedülálló dolgot kísérelt és valósított meg az egész ókort tekintve! Ezt a teljesítményt András apostolon kívül, csak Fülöp apostol közelítette meg. Ezért nevezzük Andrást és Fülöpöt máig úgy, hogy „a két szkíta-térítő”. Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta keresztények a szkíták.

Szkítiai és trákiai látogatása után András Görögországba ment, ahol megint kapcsolatba kerül a görögséggel. Aztán az achaiai Patrai városába ment, ahol Aegeates prokonzullal hitvitát folytatva, az uralkodó igen alacsony szellemi erényekről bizonyságot téve, a hitvitájuk végeztével börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette 60-ban (vagy 70 körül), a legendák által tanúsított ún. „andráskeresztre” (X-formára ácsolt kereszt).

Egyházi ünnepe november 30-ára került.

Szent Jeromos állítása szerint András ereklyéit II. Constantius parancsára 357 körül Patraiból Konstantinápolyba szállították. A szent fejét 1461-ben Palaiologosz Tamás bizánci despota II. Piusz pápának ajándékozta, az ereklyét a vatikáni Szent Péter bazilikában helyezték el. Ereklyéi napjainkban Patraiban találhatók, a vértanúság helyszínén, miután VI. Pál pápa 1964-ben visszaajándékozta azokat a keleti egyháznak a barátság erősítése végett. A Patraiban található ereklyék a szent kisujját, koponyacsontjának tetejét, és annak a keresztnek egy darabját tartalmazzák, melyre megfeszítették.

Szent András ikonográfiai ábrázolása a késő középkor óta tipikusan andráskereszttel történik, amelyet vagy átfog, vagy melyre felfeszítik. A legenda szerint a saját kérésére feszítették andráskeresztre, mivel azt mondta, hogy nem méltó a Krisztuséval azonos formájú keresztre feszítésre.