Szent Ambrus püspök

Milánói Ambrus, vagy katolikus nevén Milánói Szent Ambrus (Trier, 339 – Milánó, 397. április 4.) kormányzó, majd Milánó püspöke, egyháztanító, Szent Marcellina testvére. 1298 óta egyházatyaként tisztelik. 374-ben, az ariánus Auxentius halálakor közfelkiáltással milánói püspökké választották, bár nem volt megkeresztelve. Hamarosan egyre nagyobb befolyást gyakorolt Gratianus, II. Valentinianus és I. Theodosius nyugati császárok valláspolitikájára.

Édesapja Gallia praetorianus prefektusa volt, de halála után a család visszatért Rómába. Ambrus jogot tanult, mert hivatalnok pályára szánták. Sirmiumban Sextus Petronius Probus praetorianus prefektus alatt teljesített szolgálatot. 372–73-ban Probus kinevezte őt Aemilia-Liguria provincia kormányzójává. A provincia székhelye Milánó volt. A milánói püspökségben az arianizmus hívei és a Szentháromságot valló keresztények ádázul szemben álltak egymással. 374-ben meghalt az ariánus Auxentius püspök, és meg kellett választani utódját. A Milánóban köztiszteletben álló Ambrus kormányzói minőségében volt jelen a bazilikában, hogy a rendet biztosítsa. Beszédet intézett a hívőkhöz, és a hagyomány szerint egy gyermek így kiáltott: „Ambrus legyen a püspök!” (Ambrosius episcopus!) S a tömeg egyhangúlag megválasztotta Milánó püspökének. Ambrus energikusan tiltakozott, hiszen nem volt felkészülve erre az egyházi hivatalra. Katekumen volt csupán, nem volt megkeresztelve. A császári udvar nyomására végül engedett, megkeresztelkedett, megtörtént ordinációja, így elhárult minden akadály püspökké szentelése elől. Ambrus teológiai alapismeretekre tett szert, tanulmányozta a Bibliát, valamint Alexandriai Philón, Órigenész, Alexandriai Szent Atanáz és Nagy Szent Vazul írásait. Nagy Szent Vazullal levelezett is. Működését prédikációkkal, az Ószövetség magyarázatával kezdte. A retorikában és a görög nyelvben való jártassága nagyban segítette munkáját. Hippói Szent Ágostonra olyan nagy hatással voltak prédikációi, hogy megkeresztelkedett. Ambrus püspök keresztelte meg.

Az ariánusok várakozása ellenére Ambrus tartotta magát az első nikaiai zsinat határozatához. Váltakozva alkalmazott teológiai és politikai módszereket az arianizmus ellen. Először az illír egyházból szorította ki az ariánusokat. 381-ben az aquileiai regionális szinódus alatt leváltatta Palladius illír püspököt és annak presbiterét. 382-ben sikerült rávennie Gratianus császárt, hogy tegye le a Pontifex maximus címet. Azt is elérte, hogy Niké oltárát eltávolították a curiából. 390-ben szinóduson ítélte el Jovianus tanait. Ambrus püspök többször szembeszállt I. Theodosius római császárral. 388-ban a mezopotámiai Kallinikonban a püspök által felhergelt tömeg felgyújtotta a város zsinagógáját. Theodosius törvényes büntetést rótt ki a püspökre, azonban Ambrus levelet írt a császárnak, amelyben megvédte a kallinikoni püspököt, s ez volt az első eset, amikor a vallási érdekeket a törvény fölé akarták helyezni. 390-ben kiközösítéssel fenyegette Theodosiust a szaloniki vérengzés miatt. Butherich gót tiszt börtönbe vetett egy fogathajtót, mire a felbőszült nép megölte a gótot. Ekkor Theodosius elrendelte, hogy bosszulják meg halálát. Bár rövid időn belül visszavonta parancsát, a gótok több ezer embert gyilkoltak le a hippodromban. Ambrus meg volt győződve arról, hogy a császárnak is nyilvánosan vezekelnie kell ezért a tettéért, mert ő is az egyház tagja. Ambrus magas egyházi hivatalával járt, hogy politikai ügyekben is részt kellett vállalnia. Amikor az uzurpátor Magnus Maximus Gallia felől fenyegette Itáliát, a császár követeként tárgyalt vele. Ambrus püspök 397-ben, nagyszombaton hunyt el. A milánói Szent Ambrogio bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Jogvégzett lévén csak későn ismerte meg a Bibliát és a keresztény doktrínákat, de a sztoicizmus, Cicero filozófiájának és kora aszketizmusának hatására magas szintű keresztény erkölcsöt hirdetett. Ambrus püspök főleg a keleti egyházatyák szövegeit értelmezte a latin világ számára. Jelentős mértékben hozzájárult a nyugati egyház teológiai fejlődéséhez, hiszen őt megelőzően szinte valamennyi kiemelkedő teológus keletről jött, és görög nyelven írt. Allegorikus bibliamagyarázataiban az Órigenész által kidolgozott egzegetikus módszereket alkalmazta. A szövegeket szó szerinti, erkölcsi és misztikus értelemben is vizsgálta. A római katolikus egyház katekizmusa húsz alkalommal hivatkozik Szent Ambrusra. Odaadó Szűz Mária tisztelete nagy hatással volt több pápára is.

Ambrus vezette be az ún. ambrozián liturgikus énekeket, melyeket Milánó és Lugano környékén ma is őriznek, és használnak. Azért, hogy a húsvéti vigíliát vonzóbbá tegye a nép számára, himnuszokat és antifonálékat iktatott a liturgiába. Életrajzírói szerint akkor énekelte ezeket, amikor az ariánusok megostromolták a milánói bazilikát. Ambrus püspök a liturgiában bizonyos rugalmasságot tanúsított, mert szerinte a liturgia olyan eszköz, amely a hívőket segíti az istentisztelet alatt. Szent Ágostonnak azt ajánlotta, hogy mindig legyen tekintettel a helyi liturgikus szokásokra. A hagyomány neki tulajdonítja a Te Deum laudamus-t, amely akkor született, amikor megkeresztelte Szent Ágostont.