Nagy Szent Leó pápa

I. Leó vagy egyházi nevén Nagy Szent Leó (kb. 390 – 461. november 10.) volt a 45. római pápa. 440. őszétől uralkodott az egyház felett, és több mint 21 éves uralkodása alatt megváltoztatta a keresztény világot.

Római arisztokrata volt és a római katolikus egyház első pápája, aki a „Nagy” cím kapta. Legismertebb talán arról, hogy 452-ben Rómán kívül találkozott a hunok királyával, Attilával és rávette, hogy ne támadja meg a várost. Ezért Róma megmentőjeként tartják számon. Pontifikátusa a krisztológiai viták időszaka volt és saját egyházának doktrinális megfogalmazását a khalkédóni zsinaton (451) fogadtatta el, a monofizitákkal és a pelagiánusokkal szemben. A katolikus egyház 1754-ben egyházdoktorrá avatta és szentként tiszteli.

Toszkánában született, életéről egyéb forrás nem is maradt fenn. Szent hivatást választott magának, és iskoláit kiemelkedő eredményekkel végezte. Alapos teológiai tudással rendelkezett, de e mellé társult jó politikai készsége, tekintélytudata és spekulatív készsége. Már igen korán ismertté vált a klérus körében és a császári udvarban. I. Celesztin pápa idején lett Róma diakónusa, majd III. Szixtusz pápa fődiakónusának nevezte ki.

Felszentelése után több beszédet is tartott, és pápává választásának évfordulóján mindig maga köré gyűjtötte a papokat, püspököket és a híveket, és tanította őket. Leggyakrabban arról beszélt, hogy ő Szent Péter leszármazottja, és ezért az egyház feje. Mindössze egy a püspökök közül, akik saját egyházmegyéjükért felelnek, míg ő az egész keresztény nyájért felel majd Isten színe előtt. Leó legfontosabb teendői közé sorolta a szent város, Róma tisztán tartását. Ezért nagy erőkkel szállt vitába a 439-ben a vandálok támadásai elől Észak-Afrikából a városba menekült manicheusokkal. Hatására III. Valentinianus 445-ben törvényt adott ki a manicheus szekta ellen.

A császár belátta, hogy birodalmát csak úgy tudja egyben tartani, ha az egyház szervezete egységes. Ezért 445. június 6-án kiadta híres rendeletét, amely kinyilatkoztatta Róma püspökének primátusát az egyházban, amelyet Szent Péter jogutódjaként gyakorolhat. Ennél azonban sokkal fontosabb volt a rendelet azon része, amely kimondta, hogy amit az Apostoli Szentszék meghatározott vagy a jövőben fog meghatározni, az törvényerővel bír. Vagyis az állam ettől kezdve összefonódott az egyházzal, és védte, segítette azt.

Leó legádázabb vitáit a monofizitákkal vívta, akiknek vezetőjét Eutükhésznek hívták. Ez az ember kolostori elöljáró volt a birodalom keleti részén. Tanításaiban azt hirdette, hogy Jézus nem volt igazán ember, csak isteni eredetét ismerte el. Ez alapjaiban rengette volna meg Jézus a megváltó szerepét. 448-ban a Flavianus pátriárka által összehívott konstantinápolyi zsinaton eretnekségnek bélyegezték meg Eutükhész tanait. Leó 449. június 13-án felelt Eutükhésznek híres dogmatikus levelében, a Tomában. Ebben mesteri pontossággal fejti ki a Szentírásra és a keresztelési hitvallásra támaszkodva a Jézus egy személyére és két össze nem keveredett természetére vonatkozó tanítást, mely szerint mindkét természet, az isteni is, az emberi is, a másikkal összekapcsoltan végzi sajátos tevékenységeit.

A 449-ben Epheszoszban megtartott zsinaton Leó legnagyobb ellenfelei gyűltek össze. Eutükhész felolvasta tanait, amelyet a zsinat megvitatott, és igazolni akarta annak valós tartalmát. A pápa levelét nem engedték felolvasni. A monofiziták tanait végül elfogadták. Leó tiltakozását fejezte ki a császárnál, és „rablózsinatnak” nevezte az Epheszoszban összegyűlt tanácskozást. A császár nem engedett, és továbbra is kitartott a rablózsinat döntése mellett, azonban 450 júliusában hirtelen meghalt. A birodalom élére Marcianus császár állhatott, akinek legfőbb célja az egység elérése volt. Ezt csak a pápa segítségével tudta elérni, így Leó pártjára állt. Azt javasolta, hogy Nikaiában hívjanak össze egy egyetemes zsinatot, amelyen rendezik Eutükhész ügyeit. Leónak most már nem állt feltétlen érdekében újabb zsinatot összehívni, mert látta, hogy érdekei rendeződtek.

A császár nyomására végül mégis összehívott egy zsinatot a kis-ázsiai Khalkédónban, amelyet 451. október 8-án nyitottak meg. Leó pápát csak követei képviselték a zsinaton. A vitát a császári biztosok vezették le. Élénk vita alakult ki Eutükhész ügyében, azonban Leó levelének felolvasása után a zsinat egyértelműen elutasította a monofiziták tanítását, és kiközösítette őket az egyházból.

Minden sikeres politikai tevékenysége ellenére Leó igazi nagysága abban rejlik, ahogyan Szent Péter utódjának, a pápának hivatalát a többi püspökkel tartott kapcsolatában, az egyház belső szervezetének kérdéseiben, a tévtanok elhárításában és az evangélium hirdetésében napról napra betöltötte.

Végül 461. november 10-én halt meg. Hamvait I. Szergiusz pápa vitette át a Szent Péter-bazilikába.