Nagy Szent Albert püspök, egyháztanító

Nagy Szent Albert, (születési neve: Albrecht Bollstädt) (Lauingen, 1193 körül – Köln, 1280. november 15.) latin nyelven író középkori német teológus, a regensburgi egyházmegye püspöke, filozófus, polihisztor, egyháztanító, a skolasztikus filozófia kiemelkedő alakja.

Arisztotelész műveit megismertette a nyugat-európai tudományos élet köreiben, s kiegészítette az arab és zsidó magyarázók fordításaival is. Vele kezdődik nyugaton a komoly természettudományos érdeklődés, melyet addig a teológia teljesen kiszorított. Bölcseleti művei nagyrészt az arisztotelészi iratok bőséges kommentárjai.

A nemesi Bollstädt családban született 1193 táján, a Duna menti Launingenben. Gyermekkorában kifejezetten szerény szellemi képességűnek tartotta környezete, ennek ellenére olyannyira nyitott volt a tudás megszerzésére, hogy 1223-ban a Padovai Egyetem elvégzése után magiszterként léphetett a Domonkos-rendbe. 1228-tól, teológiai tanulmányainak lezárulásával a rend kolostoraiban tanított egyházi felettesei felkérésére. 1245-ben Párizsba utazott egyik legkedvesebb tanítványával, Aquinói Tamással együtt. Innen 1248-ban tértek vissza Kölnbe, ahol novíciusmester és professzor lett. Mindeközben pápai tanácsadóként és hitszónokként is feladatokat vállalt. 1254-ben Worms tartományfőnökévé választották. 1260-tól Regensburg püspöke lett, IV. Sándor pápa kifejezett óhajának eleget téve. 1262-ben lemondott tisztségéről, és visszatért kölni rendházába stúdiumait folytatandó. Élete utolsó két évtizedében a kölni dominikánus kolostorban élt és tanított. Halála előtt körülbelül három évvel memóriája annyira meggyengült, hogy szinte minden addigi tudását elveszítette, kivéve a legfontosabb egyházi feladatinak elvégzéshez szükséges ismereteket, amelyek segítségével, aktívan részt vett egyházi közösségének napi tevékenységében, egészen 1280-ig, amikor 87 éves korában elhunyt.

Teljes egészében máig is feltáratlan és publikálatlan életművében polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: az ásványi-, növényi- és az állatvilág ugyanúgy foglalkoztatta, mint az asztrológia és az alkímia. Élete utolsó éveiben kiállt a párizsi egyetem nyilvánossága előtt a már elhunyt Aquinói Tamás tanainak védelmében, akit a ferences teológusok komolyan támadtak nézeteiért.

1622-ben a római katolikus egyház boldoggá, majd 1931-ben szentté avatta.

Legendák

Bizonyos források szerint egy androidot, egy ember formájú gépet vagy lényt is alkotott, mely nemcsak kisebb házimunkák elvégzésére volt képes, hanem beszélni is tudott. Ezt a lényt vagy szerkezetet később Aquinói Tamás semmisítette meg, tönkretéve mestere harminc évig tartó munkájának gyümölcsét.

A párizsi egyetem feljegyzései közt található az alábbi történet, amely talán bizonyítja Albertus Magnus állítólagos mágikus képességeit. Ez az eset kapcsolatban áll azzal az 1249-es eseménnyel, amikor a nagyszerű filozófus rávette hollandiai Vilmost, hogy Kölnön való átutazása alkalmával tisztelje meg otthonát egy látogatással, és engedje meg számára, hogy őt és kíséretét egy vacsorával szórakoztassa. Ebből az alkalomból Albertus Magnus asztalokat helyeztetett el a rendház kertjében, habár erősen zord, téli időjárás uralkodott odakint, és a földet még hótakaró borította. A herceg kíséretében lévő udvartartása morgolódott a házigazda azon udvariatlanságán – látván a szabadban megterített asztalokat –, hogy vendéglátójuk kiteszi urukat a rossz időjárás ártalmas hatásainak. Ám a vacsora alatt a hó egyszer csak eltűnt, és a vendégsereget a kellemesen langy tavaszi idő melengette és az illatos, kikeleti virágokkal teli kert vette körül, melyben a fák teljes pompájukban virítottak, miközben a madarak legszebb nyári dalaikat zengedezték. Ám a látogatók meglepetése még ennél is nagyobb lett, amikor az étkezés befejeztével az őket körülvevő összes kellemes jelenség – virágok, daloló madarak és a lágy tavasz –, egy szempillantás alatt eltűnt és ismét hideg téli időben és a behavazott kopár kert közepén találták magukat.

Bizonyos források szerint Albertus Magnus tervei alapján épült meg a kölni dóm. A tervek elkészítésének legendája pedig a következő: egy este Albertus Magnus rendházának étkezőjében tartózkodott és kétségbeesetten törte a fejét azon a megbízatáson, amit a kölni dóm megtervezésének problematikája jelent, mivel sem építészi, sem építőmesteri tudása nem volt. Ám egyszerre csak áhítatos révületbe esett és ebben az állapotában, ahogy az étkező falára pillantott az hirtelen megnyílt és négy alak jelent meg a nyílásban, egyik Szűz Mária volt, a másik három pedig egy-egy férfi, egy ifjú, egy élete virágában lévő és egy aggastyán. A három férfi az étkező falára felrajzolta az építendő dóm alaprajzát, mely rajz mágikus fényben világított. Albertus pedig a jelenésben látottakat igyekezett jól az eszébe vésni. Révületéből egyszer csak egy rendtársa ébresztette fel, amikor belépett az ebédlőbe. A későbbiekben állítólag Albertus Magnus a látomásban szereplő tervrajz alapján építtette fel a kölni dóm ma is látható nagyszerű épületét.