Keresztes Szent János

Keresztes János (1542. június 24. – 1591. december 14.) spanyol keresztény misztikus teológus, karmelita szerzetes, az egyik legjelentősebb korai újkori katolikus szent, a barokk misztika meghatározó alakja. Elmélkedő-teológiai-önéletrajzi jellegű (lelkiségi) írásait sokszor idézik modern katolikus gondolkodók is, főleg mióta XI. Piusz pápa 1926-ban egyháztanítónak jelentette ki. Mindemellett híres szerzetes költő, a római katolikus egyház belső reformátora. Ávilai Szent Terézzel együtt a karmelita rend megújításán tevékenykedett. Íróként legjelentősebb kora spanyol irodalmában, főként Istenhez íródott rajongó versei ismertek, melyben ezt az érzést a szerelemhez hasonlítja.

A szegény takácsmester apa halála után Medina del Campo városba költözött. Itt belépett a jezsuita rendbe, ahol 1559 és 1563 között tanult, illetve a helyi kórházban szerzetesként dolgozott. A karmelita rendbe 1563. február 24-én lépett be, és ekkor vette fel a Juan de la Cruz szerzetesi nevet. A rend Salamanca-ba küldte, ahol San Andrés Egyetemén filozófiát tanult. Itt sajátította el a héber és arámi nyelvet, de bibliai tanulmányai során lefordította spanyol nyelvre az Énekek énekét is, noha ebben az időben tilos volt a nép nyelvére fordítani a Bibliát.

Miután 1567-ben szerzetessé avatták, át akart lépni a karthauzi rendbe. Előtte azonban Medina del Campóba utazva találkozott Ávilai Szent Terézzel, aki szintén a karmelita rend reformját tervezte, és arra kérte, halassza el a másik rendhez való csatlakozást. Ő is meditációval, a krisztusi szegénység hirdetésével és az elpuhult szerzetesrendek megregulázásával képzelte el a reform útját.

Végül az Ajates völgyében, Avila mellett alapítottak egy új rendházat. Itt szigorú életet folytattak a szerzetesek és apácák. Így született meg a Mezítlábasok mozgalma, annak ellenére, hogy több apáca és szerzetes részéről nagy ellenállásra találtak helyenként túlzó reformjai. Az elképzelés a munkát helyezte a középpontba, így folyamatosan feladatokat szabott ki, még akkor is, ha éppen nem volt feladat.

A Mezítlábasok mozgalma mindenesetre nem tetszett a kényelmesebb élethez szokott rendtársaknak, így 1577. december 3-án éjjel rátörték az ajtót a karmelita rend emberei és Toledo várbörtönébe szállították. Teljesen elszigetelték egy akkora cellába, amibe egy ember is alig fér el, s egy háromujjnyi résen szűrődött be hozzá a napfény.

Fogságának hatodik hónapjában egy új börtönőr nagyobb megértéssel viseltetett iránta, és így már papírt és tintát is kapott. Több jelentős verse is itt született látomások, kínok és reménység között. A börtönben terjedő hírekből megtudta, hogy nemcsak a Mezítlábasok mozgalmával, hanem személy szerint vele is végezni szándékoznak. Így megkísérelte a szökést, ami sikerrel is járt, és a San José-beli apácák befogadták.

Végül Granadába költözött, ott rendezte, egészítette ki műveit és alkotott újakat. Azonban számtalan vitája, és a Szentszékkel való nem túl felhőtlen viszonya miatt Amerikába, Nueva Espana-ba akarták küldeni, de betegsége ezt nem tette lehetővé. Súlyosan betegen Ubedába ment, ahol a helyi rendfőnökkel akart beszélni, és végül 1591. december 14-én elhunyt.

Az utókor a katolikus egyház reformátorai közé sorolta, elismerve jelentőségét. X. Kelemen pápa 1675. január 25-én boldoggá, majd rá ötven évvel XIII. Benedek pápa 1726. december 27-én szentté avatta.