Damaszkuszi Szent János

Damaszkuszi János, egyházi nevén Damaszkuszi Szent János (Damaszkusz, 645 körül – Mar Saba-kolostor, 749/754. december 4.) szír keresztény teológus, szerzetes, a katolikus egyház utolsó egyházatyája. XIII. Leó pápa 1890-ben az egyháztanítók sorába emelte.

Előkelő szír keresztény családból származott. Születésekor Szíria már muszlim fennhatóság alá tartozott. I. Muávija kalifa Damaszkuszt tette meg fővárosnak. János édesapja, Szargun ibn Manszúr a kalifa kincstárnoka, nagyapja pedig Hérakleiosz bizánci császár adóbeszedője volt. János Muávija fiának, a későbbi I. Jazíd kalifának volt játszótársa. Két kultúrában nőtt fel, arabul is megtanult, mert hivatalnok pályára szánta családja. 23 éves volt, amikor apja egy hadifogolyra, Kozmászra bízta tanítását, s akinek visszaadta szabadságát. A szicíliai görög származású tudós szerzetes oktatta zenére, asztronómiára, teológiára, bevezette a metafizikába, és megismertette vele Arisztotelész logikáját is. János tanulmányozta Diophantosz Arithmeticáját és Eukleidész geometriáját is. Édesapja halála után magas rangú hivatalnok lett. Abd al-Malik kalifa uralkodása alatt egyre erősödött a keresztényellenesség, ezért János elhagyta Damaszkuszt, és fogadott testvérével, Kozmásszal 700 körül bevonult a Jeruzsálemhez közel fekvő Mar Saba-kolostorba. V. János jeruzsálemi pátriárka szentelte pappá. Ott is halt meg a század közepe táján.

Szent János számos teológiai műve foglalkozik a dogmatikával és az apologetikával. Írt hagiográfiai műveket, prédikációkat és himnuszokat, melyeket a keleti keresztény egyházak kolostoraiban mai is énekelnek a liturgiában. A mennybevétel doktorának is nevezik Szűz Mária mennybevételének szentelt írásai miatt. Leghíresebb műve A megismerés forrása. Az első rész a Dialektika az ókori filozófiával foglalkozik. A második részben, a Tévtanokban száz eretnek irányzatot mutat be.