Cím: 9444 Fertőszentmiklós, Szent István u. 48.
Telefon: +36/99/380-972
E-mail: simonicsp@freemail.hu
Adószám: 19885472-1-08
Bankszámlaszám: 59500344-10002010
Plébános: Simonics Péter
Bellarmin Szent Róbert
Bellarmin Szent Róbert (Montepulciano, Toszkána, 1542. október 4. – Róma, 1621. szeptember 17.) olasz jezsuita szerzetes, bíboros. Jelentős szerepet játszott az ellenreformáció idején. XI. Piusz pápa emelte az egyháztanítók sorába 1931-ben.
Széles körben emlékeznek rá a Giordano Bruno elítélésében, a Galilei peré-nek ügyében és Fulgenzio Manfredi ferences prédikátor perében játszott szerepe miatt is.
Elszegényedett nemesi családban született. Édesanyja, II. Marcell pápa nővére támogatta a jezsuita rendet, s Bellarmin is szülővárosa jezsuita kollégiumába került, majd 18 éves korában belépett a rendbe. Három éven keresztül tanult filozófiát a Római Kollégiumban, a jezsuita rend tanulmányi intézetében, majd teológiai tanulmányokba kezdett Monrealéban és Padovában, ahol tomista tanárai voltak. A teológiát Leuvenben fejezte be, ahol alkalma volt megismer-kedni a protestantizmus tanaival is. 1570-ben szentelték pappá Gentben. A kiváló teológus és szónok híre elterjedt egész Európában. 1576-ban XIII. Ger-gely pápa visszahívta Rómába, ahol a Gregoriana pápai egyetem apologetika tanszékének élére került. A hitvitázó teológiát kötelező tantárgy szintjére emel-te. A tanítás mellett Gonzaga Szent Alajos lelki atyja is volt.
Bírálta a pápai udvar világi szokásait, ezért könyveit 1588-ban betiltották, eltávolították őt Rómából, és Nápolyban lett a rend provinciálisa. VIII. Kelemen pápa idején rehabilitálták, és visszatérhetett Rómába. 1594-ben újabb betiltás következett, amikor a Konrtraverziók (a protestantizmus elleni harc szellemi útmutatója) 3. kötetét adta ki. Ismét Nápolyba kellett visszavonulnia 1597-ig. Amikor visszatért Rómába, megírta katekizmusát. 1599-ben akarata ellenére felvették a Bíborosi Kollégiumba, majd püspökké szentelték. Giordano Bruno perében ő volt a főinkvizítor. Luis de Molina pelagianizmussal vádolt írásai miatt a dominikánusok és jezsuiták közötti vitában Bellarmin, jezsuitaként, a moli-nizmust támogatta. Ezért ismét kegyvesztett lett 1602-ben, és Capua érsekévé nevezték ki. 1605-ben XI. Leó pápa visszahívta, és teológiai tanácsadójává tett.
Bellarmin Rómában hunyt el. A Sant’ Ignazio templomban, Gonzaga Szent Alajos sírja mellett helyezték örök nyugalomra.