Árpád-házi Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit (Klissza, 1242. január 27. – Margit-sziget, 1270. január 18.) IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leánya. A vesztett muhi csata után szülei – a tatároktól elszenvedett vereség miatti kétségbeesésükben – felajánlották őt Magyarország megmentéséért.

Margit ennek megfelelően hároméves korában a domonkos apácákhoz került. A Veszprémi Püspökséghez tartozó Nyulak szigetén lévő zárdában töltötte szerzetesi éveit, amelyet apja építtetett. Fogadalmát itt tette le, 1254-ben. Később két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, Ő azonban visszautasította II. Ottokár cseh király és a lengyel király házassági ajánlatát is.

A keresztények az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképének tekintik. A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. A róla szóló, 1510-ből fennmaradt legenda szerint jövendőmondó képességgel is rendelkezett. 1270. január 18-án halt meg a Margit-szigeti kolostorban, bő egy héttel 28. születésnapja előtt. Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös, egyes részeit pedig fehér márványból.

Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. A szerzetesrendek feloszlatása után, Boldog Margit nagyereklyéje (csontjai) a pozsonyi domonkos zárdából eltűntek, és 1782 után gróf Batthyány Ignác, akkor már erdélyi püspök birtokába jutott, aki ezen az alapon, VI. Piusz pápától 1789. július 28-án kelt apostoli iratot eszközölt ki: a pápa, Boldog Margit ünnepének megülését az Erdélyi Püspökség területére kiterjedően engedélyezte. Végül XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté, mégpedig atyjának húga, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.