Aranyszájú Szent János püspök

Khrüszosztomosz János vagy egyházi nevén Aranyszájú Szent János (Antiokheia, 344–347 között – Komana (Pontosz), 407. szeptember 14.) prédikátor, teológus, egyházatya, egyháztanító, 398-tól 404-ig I. János néven konstantinápolyi pátriárka. Az ékesszólásáról híres Jánost halála után (néhány forrás szerint még életében) chrysostomosnak, aranyszájúnak nevezték. A keleti katolikus egyházak és az ortodox kereszténység a három szent főpap közé sorolja Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely mellett.

Édesapja magas rangú katonatisztként szolgált a császári hadseregben, röviddel János születése után meghalt. Édesanyja egyedül nevelte fel fiát. János 18 éves korában megkeresztelkedett, felvette a tonzúrát, az alsópapsághoz csatlakozva olvasó lett. Édesanyja összeköttetéseinek köszönhetően a szofista iskola híres, görög nyelvű filozófusának, Libaniosznak lett tanítványa, akitől retorikát és irodalmat tanult. Később János teológiát kezdett tanulni Tarzoszi Diodórosznál az antiochiai iskolában. 375 körül János remete lett és szigorú aszkéta életet kezdett élni. Két éven keresztül szinte alig aludt, napjait állva töltötte és tanulmányozta a Bibliát. Súlyos gyomor- és vesepanaszok miatt vissza kellett térnie Antiokheiába. 381-ben Melétiosz pátriárka szentelte diakónussá, pappá pedig I. Flávián antiokheiai pátriárka 386-ban. Ékes szavú, nagy hatású prédikációi, a Biblia mélyreható vizsgálata és a mindennapokra vonatkoztatott magyarázata, a szegények ügyének felkarolása rendkívül kedveltté és népszerűvé tette Jánost. Váltig ostorozta a túlzott fényűzést és az anyagi javak harácsolását, és nagy súlyt fektetett a szegények iránti jótékonykodásra. Konstantinápolyban kórházakat alapított a szegények számára.

Antiokheiai szolgálata alatt történt, hogy a felbőszült tömeg összetörte a császár és családtagjainak szobrait. Az antiokheiai pátriárka kénytelen volt elvállalni a közbenjáró szerepét I. Theodosius császárnál. 387-ben nagyböjt idején János 21 prédikációban kérte az embereket, hogy lássák be helytelen viselkedésüket. Sokan megbánták cselekedetüket, és megkeresztelkedtek. 398-ban Eutropius, Arcadius császár minisztere Jánost nevezte ki – akarata ellenére – Konstantinápoly érsekévé. Jánost végtelenül zavarta, hogy a császári udvari protokoll a legmagasabb rangú udvari hivatalnokok fölé helyezte. Elzárkózott a fényűző fogadások elől, és ezzel kivívta a gazdag konstantinápolyi polgárok neheztelését. A papság is elégedetlen volt, mert a városban lézengő szerzeteseknek vissza kellett térniük rendházaikba. Theophilosz alexandriai érsek azért haragudott Jánosra, mert ő is pályázott a konstantinápolyi érseki hivatalra. A támadásra az adott alkalmat, hogy János befogadott négy üldözött szerzetest (az ún. Nagy Testvéreket), akik Órigenész tanait támogatták. Aelia Eudoxia császárné is neheztelt Jánosra, mert elítélte a nők fényűző, kihívó öltözködését. Eudoxia és Theophilosz a 403-ban összehívott ún. Tölgyfa-zsinaton letették Jánost hivatalából Órigenészhez fűződő kapcsolata ürügyén, és száműzetésre ítélték. A felháborodott tömeg felgyújtotta a Hagia Szophiát, ezért Arcadius császár szinte azonnal visszahívta Jánost. De a béke nem tartott sokáig.

Amikor felavatták Eudoxia ezüstszobrát az Augustaion téren a katedrális mellett, János keményen bírálta a császárné tiszteletére rendezett ünnepségeket. „Heródiás újra tombol, újra zavart kelt. És ismét táncol, Szent János fejét akarja ismét a tálon.” Jánost az örmény Kaukázusba száműzték. I. Ince pápa hiába tiltakozott. Küldöttséget indított Konstantinápolyba, de a püspököket Athénben foglyul ejtették és a fellegvárba zárták. Konstantinápolyba el sem jutottak és csak nagy nehézségek árán tudtak visszatérni Itáliába.

János leveleket küldözgetett Konstantinápolyba és emiatt még messzebbre űzték, a mai Abházia területén levő Pityuntosba. Útközben meghalt Komanában és utolsó szavai a hagyomány szerint így hangzottak: „Adjunk hálát Istennek mindenért”. Halála után 30 évvel diadalmenet vitte vissza földi maradványait Konstantinápolyba, a Szent Apostolok templomába. János ereklyéit 1204-ben a keresztesek magukkal vitték Rómába. 2004 novemberében II. János Pál pápa visszaadta János földi maradványait I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka kérésére. Az isztambuli Szent György-templomban helyezték el a relikviákat.