Szent X. Piusz pápa

Szent X. Piusz pápa

Giuseppe Melchiorre Sarto (Riese, 1835. június 2. – Róma, 1914. augusztus 20.) a római katolikus egyház 257. pápája volt 1903-tól haláláig. Riesében született 1835. június 2-án. Apja, Giambattista Sarto egyszerű parasztember volt, de postásként is dolgozott. Anyja húsz évvel volt fiatalabb az apjánál, Margherita Sansonnak hívták és varrással foglalkozott. Az alapfokú oktatást szülőfalujában fejezte be. A falusi gyermek vidám, kalandokkal teli, s szűkölködéseket sem nélkülöző életet élt, amelybe a ministrálás és a madarászás egyaránt belefért. Giuseppe tizenkét éves korában beiratkozott a városnak számító, hét km távolságra fekvő Castelfranco algimnáziumába. Középiskolai tanulmányait Padovában fejezte be. Jacopo Monico velencei bíboros ösztöndíja jóvoltából teológiai tanulmányait ugyanitt, a szemináriumban végezhette. 1858-ban részesült az egyházi rend szentségében, Castelfrancóban. Mint a Trevisói egyházmegye papja káplánként működött Tombolóban, majd plébános lett az igencsak szegény Salzano városában. A nép plébánosa volt, a kicsinyeké és a szegényeké, azoké, akik közül ő maga is származott, s akiket minden erejével támogatott. A fiatalokat, ha kellett, írni, olvasni tanította, a szegényeket és betegeket szorgalmasan látogatta.

1875-ben Treviso püspöki városában kanonok lett, és a helybéli szemináriumban lelkiigazgató.

1884-ben a trevisói püspöktől vette át püspöki kinevezését. Sarto gyöngének és méltatlannak tartotta magát erre a feladatra. A Mantovai püspökség élén tíz esztendőt töltött, ahol példás lelkipásztori működést valósított meg. A szeminárium rektora lett, de erkölcstant és gregorián éneket is tanított. Négy év alatt végiglátogatta egyházmegyéjét, majd egyházmegyei zsinatot tartott. Közvetlensége, egyszerűsége, jósága sokszor még az egyház ellenségeit is lefegyverezte.

1894-től 1903-ig mint pátriárka irányította a Velencei patriarkátust. A közel hetvenéves bíboros-pátriárka igazi lelkipásztor volt, az egyház nemzetközi életében nem játszott szerepet, már csak azért sem, mert anyanyelvén, az olaszon kívül semmi más nyelven nem beszélt.

Az agg XIII. Leó pápa rövid betegsége után, 1903. július 20-án halt meg. A pápa halálának híre a kúria tagjait nem érte váratlanul. A legesélyesebb utód – XIII. Leó államtitkára – a kiváló tehetséggel rendelkező Mariano Rampolla del Tindaro bíboros volt. Amikor 1903. július 31-én Mario Chigi herceg a konklávé bíborosaira kívülről rázárta az ajtókat, mindenki biztosra vette a legesélyesebb gyors megválasztását. Augusztus 2-án reggel azonban váratlan és évszázadok óta példátlan esemény történt. Ferenc József osztrák császár és magyar király nevében a krakkói érsek, Jan Puzyna bíboros vétót jelentett be Rampolla ellen. Az államtitkár először tiltakozott, majd gyöngének nyilvánította magát a pápai tisztség esetleges viselő terhéhez. Amikor az 5. szavazás után augusztus 4-én egyértelművé vált megválasztása, a szentéletű főpap tiltakozott és csakis társai kérésére fogadta el az új feladatot, mint élete legnehezebb keresztjét. Sarto a X. Piusz nevet választotta magának.

1904. január 20-án kibocsátott Commissum nobis kezdetű konstitúcióban kiközösítés terhe mellett megtiltotta a vétóemelést, majd az év karácsonyán a Vacante Sede Apostolica konstitúcióban összefoglalta a pápaválasztás egyedüli törvényes rendjét.

XII. Piusz pápa 1951. június 3-án Boldoggá nyilvánította, majd 1954. május 29-én kanonizálta. Szent X. Piusz emléknapja az Általános Római Naptár szerint augusztus 21.