Szent Januáriusz püspök, vértanú

Szent Januáriusz püspök, vértanú

Szent Januáriusz (születés ideje és helye ismeretlen – Puteoliban/Pozzuoliban, Kr. u. 305. szeptember 19.) Benevento püspöke volt, aki hatodmagával (Festus, Desiderius, Sossus, Procolus, Eutüchész és Acutius) halt mártírhalált a Diocletianus-féle keresztényüldözések (284–305) során.

Szent Januáriusz életéről nagyon keveset tudunk, a fent maradt írásokból csak az utolsó heteiről, napjairól kapunk információt. Januáriusz elfogatásának és vértanúságának legrégebbi elbeszélését az 1180-ból származó bolognai kódex tartalmazza, ami jóval korábbi, minden bizonnyal 668 előtt született szövegen alapul. A regényes elemekkel átszőtt történet lényege a következő: Januáriusz, Benevento püspöke, Festus nevű diakónusával és Desiderius lektorával (felolvasó) ellátogatott Miseniumba (Misenium a Pozzuoli-öböl nyugati részén feküdt, ma Miseno), ahol többször, titokban találkozott a város püspökével, Sossus diakónussal. Azért titokban, mert a Misenium melletti Cumaeban, éppen abban az időben volt Sibilla jósnő miatt egy jelentős összejövetel, a résztvevők pedig veszélyt jelentettek a keresztényekre. A püspökök tevékenységét minden igyekezetük ellenére felfedezték, és jelentették is Campania akkori bírájának, Dracontiusnak, aki megparancsolta, hogy vezessék elé őket. Elsőre Sossust találták meg, akit a kihallgatásáig börtönbe zártak. Mikor Januáriusz megtudta, hogy elfogták Sossust, elment a börtönbe Festusszal és Desideriusszal. Ott megkérdezték a börtönőröket, hogy „Miért tartják bűn nélkül börtönben Istennek ezt az emberét?”. A katonák feljelentették őket is, majd a bíró elé vezették mindhármukat. A kihallgatáson Januáriusz és két társa megvallották keresztény hitüket, és megtagadták a római isteneknek szánt italáldozat bemutatását. E tettükért őket is börtönbe zárták, hogy következő nap, Sossusszal együtt, az amfiteátrumában, medvék elé vethessék.

Másnap a pozzuoli arénában már minden elő volt készítve, azonban a bíró nem tudott elmenni a „látványosságra” hivatalos ügyei miatt. Ezért magához rendelte a négy foglyot, és fővesztésre ítélte őket. Mikor elvezették a rabokat, az ott lévő Procolus, Eutüchész és Acutius szavaikkal megvédték az elítélteket, ezért őket is lefejezésre ítélték. A kivégzésre a Solfatara nevű kialudt vulkán kráterében került sor.

Januáriusz nevéhez egy még ma is meglévő csoda kötődik: a „nápolyi vércsoda”.

Ez a jelenség abban áll, hogy a templomban őrzött, üvegtégelyben lévő „alvadt vér” időről időre folyékonnyá válik és láthatóan felbuzog. Két nagy ampullát Nápolyban őriznek; a nagyobbik ovális keresztmetszetű, köbtartalma kb. 60 cm³, a kisebbik hengeres, köbtartalma kb. 25 cm³. Általában a május első vasárnapja előtti szombaton és szeptember 19-én történik a csoda, és mindkét ünnepet követően nyolc napon át tart. Ezután a vér ismét „megalvad”.

A hagyomány szerint egy nápolyi asszony Januáriusz lefejezésekor felfogta a vértanú püspök vérét, s miután évekig magánál őrizte, végül átadta az ereklyét a nápolyi egyháznak. A csodáról először 1389-ben tettek említést, amikor a nápolyi hívek körmenetben vonultak ki a vér-ereklye fogadására, és magukkal vitték Januáriusz püspök fejereklyéjét is. Amikor a két ereklye találkozott, a beszáradt vér folyékony lett.

A csoda első hiteles leírása 1389. augusztus 17-éről való. Nápoly népe a város fő patrónusaként tiszteli a vértanú püspököt, és a csoda bekövetkezését a következő hónapok kedvező vagy kedvezőtlen előjeleként értelmezik. A csoda nemcsak Nápolyban, hanem egyidejűleg Pozzuoliban is történik, abban a templomban, amely a hagyomány szerint a kivégzés helye fölé épült.